Trikolór
A PIROS-FEHÉR-ZÖLD TRIKOLÓR MEGJELENÉSE A TENGEREN
A kereskedelmi tengerészet hajói első ízben 1869. augusztus 1. után viselhettek olyan lobogót, melyben ott szerepelt a három szín. Ezt a következő rendelet írta elő:
A magy. kir. földmiv., ipar és keresk. ministertől:
Hirdetmény az osztr.-magyar monarchia tengeri kereskedelmi hajói által használandó új lobogó behozatala iránt.
(Kelt Pesten 1869. évi marczius 10-kén)
A magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok közt vám- és kereskedelmi szövetségről alkotott 1865/7. évi XVI. t. cz. VI. czikkének foganatosítása tekintetéből ő császári és apostoli királyi Felsége jóváhagyásával a következők rendeltetnek:
Az osztrák-magyar birodalom tengeri kereskedelmi hajói által ezentúl kizárólag használandó lobogó hosszudad négyszöget képez, mely két egyenlő nagyságu mezőből áll. Az egyik a lobogó-rud mellé eső mező három egyforma széles, vizirányosan fekvő csíkból áll, melyek közül a középső fehér a felső és alsó vörös.
A másik kifelé eső mező szintén három, egyforma széles, vizirányosan fekvő csíkból áll, melyek közül a felső vörös, a középső fehér, az alsó zöld. Mind a két mező közép-csíkjain egy-egy sárga keretű czimerpaizs van, a szélektől egyenlő, egymástól pedig két akkora távolságnyira elhelyezve.
A lobogo-rudhoz közelebb álló paizs vörös, udvarát széltében fehér öv választja ketté; a lobogó-rudtól messzebb eső, hosszában kétfelé osztott paizs jobb oldali vörös udvarában fekvő négy fehér szelemen; - bal oldali szinten vörös udvarában hármas zöld halom fölött arany koronából kiemelkedő kettős fehér kereszt látszik.
Mindkét czimer fölött sárga korona diszlik és pedig a belső fölött pártás nyilt korona, a külső fölött a magyar királyi Szent István-korona.
A lobogó szélessége ugy aránylik hosszához, mint kettő a háromhoz.
A lobogóban valamely különös jelvényt, vagy a hadi hajók módjára árbocz-szalagot használni a kereskedelmi hajóknak nem szabad.
Az új lobogó használatának időpontja 1869. évi augusztus 1-jére tüzetik ki.
- O - Forrás:
HAJÓZÁSI
TÖRVÉNYEK ÉS RENDSZABÁLYOK.
KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MAGYAR DUNÁRA
ÖSSZEÁLLÍTOTTA S JEGYZETEKKEL ÉS TÁRGYMUTATÓVAL ELLÁTTA
KENESSEY ALBERT
PEST, 1869. HOFFMANN és MOLNÁR m. akad. könyvkereskedés bizománya
Közreadta: Veperdi András