HELGOLANDI ÜTKÖZET, 1864. MÁJUS 9-ÉN

 

Összeállította: Veperdi András

 

 

          1863-ban IX. Keresztély dán király uralomra jutása után a dán parlament az ún. Novemberi Alkotmányában úgy határozott, hogy az 1851-es Londoni Egyezményt megszegve bekebelezi a Schleswig-Holstein tartomány egész területét. Poroszország, mint az északi német szövetséges államok vezetője erre ultimátumot intézet a dán kormányhoz, amire elutasító választ kapott. A német államok ezért 1863. december 7-én a fegyveres közbelépés mellett döntöttek. A Dániába küldendő szövetséges hadseregbe Poroszország, Szászország, Hannover és a velük szövetséges viszonyban álló Ausztria küldött csapatokat. Nagy Britannia és Svédország, a Londoni Egyezmény aláírói semlegesek maradtak, mivel azt Dánia sértette meg, mindamellett a dánok oldalán számos skandináv önkéntes harcolt.

          A báró Gablenz német vezértábornagy parancsnoksága alatti, összesen 72 000 főből álló szövetséges hadsereg egy német és egy osztrák-magyar hadtestből tevődött össze. Ez utóbbi 20 000 katonából állt, és három magyar gyalogezred is a kötelékébe tartozott, a kassai 34., a pozsonyi 72. és a 6. dél-magyarországi ezred.

          A dán haderő létszáma alig érte el a 40 000 főt, a túlerőben lévő szövetségesek őszig több csatában legyőzték a dánokat és elfoglalták a Jütland-félszigetet, majd 1864. október 30-án megkötötték a fegyverszünetet.

          A dánoknak a szárazföldi gyengeségük mellett volt egy kis előnyük, mégpedig a viszonylag erős flottájuk, mely a következő egységekből állt: 4 felfegyverzett gőzös, egy gőzmeghajtású sorhajó, 4 gőzfregatt, 3 gőzkorvett, sok kisebb gőzhajó és számos vitorlás hajó. Dánia 1864. február 26-án blokád alá vonta Schleswig és Holstein kikötőit, majd március 8-án a blokádot kiterjesztette a porosz kikötőkre, hogy megakadályozza az észak-német államok északi-tengeri és balti-tengeri kereskedelmét és az esetleges hadi utánpótlási szállításokat. A porosz tengeri haderő alig néhány kisebb ágyúnaszádból állt, és ezek legtöbbje is a Balti-tengeren állomásozott, így Hamburg és Bréma fontos kikötői szinte védtelenek voltak.

          Szövetségese felkérésére a Habsburg Monarchia Wüllerstorf-Urbair ellentengernagy vezetése alatt egy hajórajt küldött a poroszok segítségére, mely a Kaiser sorhajóból, a Don Juan d'Austria páncélos fregattból, egy korvettből, két ágyúnaszádból és egy futárhajóból tevődött össze. A pénzügyi hatóságok vaskalapossága miatt a hajók kifutásra való előkészítése nagyon vontatottan haladt. Szerencsére Wilhelm Tegetthoff parancsnoksága alatt a levantei vizeken cirkált a Schwarzenberg csavaros gőzfregatt és a Seehund ágyúnaszád. 1864. március 2-án Tegetthoff parancsot kapott, hogy a lehető legnagyobb sebességgel hajózzon az Északi-tengerre. A Radetzky csavaros gőzfregatt útközben fog hozzá csatlakozni, Lisszabonban pedig be kellett várnia Wüllerstorf-Urbair hajórajának megérkezését.

          Ennek a hajórajnak az indulása azonban késett, és miután április 4-én a Radetzky Lisszabonban csatlakozott, a kis kötelék Brestbe indult. Onnét szénvételezés céljából az angliai Donws on Dealbe hajóztak. Itt az angolok igen ellenségesen viselkedtek, és fenyegető magatartásukkal akarták megfélemlíteni Tegetthoffot. Diplomáciai úton megtiltották, hogy a kis hajóraj befusson a Balti-tengerre, így Tegetthoff csak az Északi-tengerre mehetett.

          A tengeri hadviselésben igen járatos dánok biztosra vették a császári-királyi hajórajjal szembeni győzelmüket, amely addig az ideig még sohasem vívott csatát. Tették ezt annak ellenére, hogy a dán flotta nagyobbik része a szigetek védelmében a Balti-tengeren cirkált, és csak a blokádot fenntartó Niels Juel és a Jylland csavaros gőzfregatt, valamint a Heimdal csavaros gőzkorvett tartózkodott az Északi-tengeren.

          Időközben a poroszok a saját eszközeikkel próbálkoztak a blokád áttörésével. 1864. március 17-én egy porosz hajóraj Rügen előtt harcba bocsátkozott a dán flottával, de az ütközet világosan megmutatta, hogy a porosz haditengerészet nem veheti fel a versenyt a dánokkal, és egy rövid összecsapás után visszaszorultak az észak-német kikötőkbe.

              A dánokat nem érte meglepetésként a hír, miszerint az osztrákok egy hajórajt küldenek a poroszok segítségére, hiszen a Madridban, Párizsban, Londonban lévő ügyvivőik, valamint a semleges források segítségével pontosan követték annak útját.

          Április második felében a Seehund az angol-csatornában egy baleset során megsérült, így arra kényszerült, hogy egy brit kikötőben maradjon. A két egységre csökkent hajóraj május 1-én érkezett a hollandiai Texel kikötőjébe, ahol csatlakozott hozzá három porosz ágyúnaszád, a Basilisk, Blitz és a Preussischer Adler. A megnövekedett hajóraj május 4-én futott be Cuxhavenbe, ahol felkészültek az ütközetre.

          A két hajóraj összetétele a következő volt:

 

A dán hajóraj (Edouard Suenson)

Hajók

Lövegek

Személyzet

Hajótípus

Parancsnok

Niels Juel

42

422

Gőzfregatt

Gottlieb

Jylland

44

327

Gőzfregatt

Holm

Heimdal

16

260

Gőzkorvett

Lund

Összesen:

102

1023

 

 

 

 

 

 

 

A császári-királyi (osztrák)-porosz hajóraj (Wilhelm Tegetthoff)

Hajók

Lövegek

Személyzet

Hajótípus

Parancsnok

Schwarzenberg

51

498

Gőzfregatt

Tegetthoff

Radetzky

37

372

Gőzfregatt

Jeremiasch

Preussischer Adler

4

110

Lapátkerekes gőzhajó

Klatt

Basilisk

3

66

Ágyúnaszád

McLean

Blitz

3

66

Ágyúnaszád

Schau

Összesen:

98

1102

 

 

 

          Az összehasonlításból világosan kitűnik a dánok fölénye, hiszen a Heimdal csavaros gőzkorvett egymagában jóval nagyobb harcértéket képviselt, mint a három porosz egység, a maguk kisebb lövegeivel és méreteivel összesen. Mégis, nem a lövegek számában mutatkozó minimális fölény jelentette a dánok számára a legfőbb előnyt, hanem az, hogy összesen 26 db modern vontcsövű ágyúval rendelkeztek, míg a császári-királyi hajók csak 8 ilyennel voltak felszerelve.

 

Az ütközet

 

          Tegetthoff május 9-én kifutott a hajórajával, hogy felvegye a harcot a blokádot fenntartó dán hajókkal, és északnak, Helgoland szigete felé vette az irányt A dánok déli irányt tartva haladtak, és kevéssel 10.00 után füstöt észleltek délnyugati irányban. Ezután a két hajóraj megpillantott egymást és a sebességet növelve támadáshoz készülődött. Tegetthoff a szemmel látható túlerő ellenére azonnal megtámadta az ellenséget. A dán vezérhajón lobogójelzéseket vontak fel, és a Jylland illetve a Heimdal elfoglalta a helyét a Niels Juel két oldalán. A hajóraj parancsnoka, Suenson, az ellenséges hajóraj árbocai és füstoszlopai felé mutatva hangosan így kiáltott:

"Emberek! Ott vannak az osztrákok! Bízom benne, hogy éppen olyan bátran fogunk küzdeni, mint hős bajtársaink a dybboeli csatában!"

Ezután a három dán hajó újból oszlopalakzatot vett fel.

 

 

          Nagyjából ugyanebben az időpontban Suenson ellenfele, Tegetthoff is szólt a fedélzeten összegyűlt embereihez: "A szárazföldi hadseregeink győztek, mi is győzni fogunk!" Ezután a császári-királyi hajóraj is oszlopalakzatot vett fel. A kötelékek gyorsan közeledtek egymás felé, miközben a jóval lassabb porosz ágyúnaszádok lemaradtak. 13.45-kor a Schwarzenberg kezdte meg a tüzelést az elülső forgatható lövegével 3800 m távolságból (1.). A Niels Juelre tüzelt, mely csakhamar viszonozta a tüzet, és hamarosan a többi hajó is csatlakozott a tűzpárbajhoz. A dánok hamarosan találatokat értek el a Schwarzenberg fregatton és súlyos károkat okoztak. Az egyik gránátjuk a lövegfedélzetbe csapódott, és megölt vagy megsebesített 14 embert.

          A dánok csökkentették a távolságot, és amikor Tegetthoff nyugat felé fordult, hogy "keresztezze az ellenség T-jét" (azaz a hajóoszlopával keresztben elhaladva az ellenséges hajóoszlop előtt teljes oldalsortüzével tüzelhessen a hátrányba került dán hajókra), Suenson balra fordult. A két hajóoszlop ezután 2000 méteres távolságban haladt el egymás mellett és a dán hajók a Schwarzenbergre összpontosították a tüzüket, míg a porosz ágyúnaszádok messze lemaradtak az ütközettől (2).

          Miután a két kötelék elhaladt egymás mellett, a dánok jobbra fordultak, hogy megkíséreljék elvágni a még mindig az ágyúik lőtávolán kívül lévő ágyúnaszádokat. Tegetthoff azonnal észrevette a veszélyt és egy 180 fokos fordulatot hajtott végre (3). A két hajóraj ekkor egymástól kb. 900 méteres távolságban egymással párhuzamosan haladt déli irányba (4). A dán kötelék kissé jobbra fordult és ezzel mintegy 400 méterre csökkentette a távolságot. Mialatt a Jylland és a Heimdal a Radetzkyre koncentrálta a tüzét, a Niels Juel a Schwarzenberggel vívott elkeseredett tűzpárbajt. Ebben hamarosan nyilvánvalóvá vált a dán ágyúk fölénye. A becsapódó lövedékeknél is nagyobb veszteségeket okoztak a szilánkokra szakadó fából készült alkatrészek, melyektől sok tüzér elesett vagy megsebesült. Tegetthoff zászlóshajója kétszer is kigyulladt. Az első tüzet gyorsan eloltották, de a másodikat, mely a lőporkamra feletti vitorlaraktárban keletkezett, csak nagy nehezen sikerült megfékezni. A dán hajókat is komoly sérülések érték, különösen a Jylland szenvedett sokat. Egy lövedék behatolt a lövegfedélzetére és a 9. sz. ágyú mellett robbant, megölve vagy megsebesítve annak kezelőszemélyzetét. Az ágyúhoz máshonnét vezényeltek tüzéreket, és az hamarosan újra tüzelt.

          Az ütközet már közel két órája tartott, és a dánok a vontcsövű lövegeik pontosabb tüzével lassan fölénybe kerültek. A Schwarzenberg és a Radetzky tüzelése gyengülni kezdett. A hajórajok Helgoland szigete felé közeledtek és kb. 15.30-kor egy dán lövedék eltalálta a Schwarzenberg előderék-árbocát és lángra lobbantotta. Ezzel eldőlt az ütközet sorsa. A zászlóshajó helyzete igen súlyossá vált és a tűz azzal fenyegetett, hogy elborítja az egész hajót.

 

 

A kigyulladt Schwarzenberg

 

 

          Tegetthoffnak egyetlen lehetősége maradt a hajója és a hajóraj megmentésére, hogy abbahagyja az ütközetet és Helgoland (abban az időben brit birtok) semleges vizein keres menedéket. Jelzést küldött a raj többi egységének, hogy forduljanak észak felé.

          A Radetzky az égő Schwarzenberg fedezése érdekében tovább folytatta a harcot, de az most már nagyon egyenlőtlen erők között folyt. Tegetthoff megismételte az ütközet abbahagyására felszólító jelzését, mire a Radetzky is felhagyott a küzdelemmel (5). A császári-királyi hajóraj teljes sebességgel Helgoland felé tartott, és a dánok megpróbálták üldözni őket, de a Jylland kormányberendezését ért sérülés nagymértékben gátolta őket. Váltottak még pár ágyúlövést, majd Suenson 16.30-kor parancsot adott az üldözés befejezésére, mert nem akarta megsérteni a brit felségvizeket. A császári-királyi hajóraj 15 perccel később lehorgonyzott Helgoland előtt (6).

 

          Ami ezután következett, azt mind a két fél a maga szempontjai szerint ismerteti. Az osztrák források (Lásd Sokol) a következőket írja: "Tegetthoff a tűz eloltása után azonnal visszatért az ütközet helyszínére, de Suenson ekkorra már elhagyta azt. A dán fregattok annyira megrongálódtak, hogy kijavításuk céljából Norvégiába kellett hajózniuk. Minthogy az ellenfél elhagyta a teret, Tegetthoff a hajóival befutott Cuxhavenbe."

 

          A dán források viszont így írnak: "A dán hajóraj ottmaradt a helyszínen, készen az ütközet folytatására, amennyiben az osztrákok megpróbálnának elmenekülni. A Schwarzenbergen annyira nagy volt a tűz, hogy csak hajnali 1 órára tudták nagy nehezen eloltani. Tegetthoff úgy döntött, hogy szerencsét próbál, és megkísérli az elmenekülést a német Cuxhavenbe. Az összes fényét kioltva elindult, és néhány óra múlva meg is érkezett Cuxhavenbe."

 

          A két fél történetírását láthatóan nagyban befolyásolta a nemzeti érzület, és emiatt a tények eltorzításától sem riadtak vissza. Az igazságot talán csak a hajónaplók és a harci naplók (ha vannak egyáltalán) részletes átböngészésével lehetne kideríteni. Mindenestre a dánok olyannyira győzelemként értékelték a nap eredményét, hogy ez a nap azóta is a Dán Királyi Haditengerészet Napja.

 

 

Az égő Schwarzenberg

 

Az ütközet során a két fél veszteségei a következőképpen alakultak:

          A császári-királyi hajók 37 halottat és 92 sebesültet vesztettek. A porosz ágyúnaszádokat nem érték sérülések és veszteségeket sem szenvedtek.

A dán hajókon elesett 14 fő, 54 megsebesült. Összesen 1746 lövedéket lőttek ki az ellenséges hajókra.

          Az erősítésként küldött császári-királyi hajóraj, csak jóval később (9 hét múlva) érkezett meg Cuxhavenbe.

          Összegzésképpen kijelenthetjük, hogy a taktikai (harcászati) győzelem a dánoké volt, hiszen jóval nagyobb károkat okoztak az ellenségüknek, akit végül az ütközetből való visszavonulásra kényszerítettek. Mindamellett hosszabb távra tekintve, a stratégia győzelem a császári-királyi erőké, hiszen a csata után megszűnt az északi-tengeri német kikötők blokádja, továbbá a dán szárazföldi haderők teljes veresége után a vitatott Schleswig-Holstein tartomány porosz és osztrák tulajdonba került.

          Az már a sors fintora, hogy két évvel később a Nagy Németország létrehozásán fáradozó porosz vezetés elfoglalta az osztrákok részét, és az ezt követő porosz-osztrák háborúban hatalmas vereséget mért Königgrätz mellett volt szövetségesére. Ugyanekkor a poroszokkal szövetséges olaszok visszaszerezték az osztrákoktól Velencét és a környező területeket. Ebben a katasztrofális 1866-os évben csak a lissai tengeri győzelem hozott dicsőséget a császári-királyi fegyverek számára, melynek legfőbb szereplője az a Tegetthoff tengernagy volt, akinek nevét és kiváló vezetési képességeit a világ a Helgoland mellett vívott ütközetben ismerte meg.

          A helgolandi ütközet után Tegetthoffot előléptették ellentengernaggyá, és nagy szerepet játszott a császári-királyi hajóhad újjászervezésében.

 

          Annyit még meg kell jegyeznünk, hogy a Helgoland közelében lezajlott tengeri ütközet volt az utolsó, melyet pusztán fából készült hajók vívtak egymással. A fahajók ezt követően is szerepeltek tengeri ütközetekben, de már csak a páncélozott társaik oldalán. A csata egykori résztvevői közül mára csak egyetlen hajó maradt fent, a dán Jylland, melyet többször is lebontásra ítéltek, de mégis megmenekült és végül szépen helyreállították. Manapság a dán Ebeltoft városka kikötőjében áll, mint elsőszámú turistalátványosság.

 

 

A Jylland dán fregatt Ebeltoft kikötőjében.

 

 

Források:

 

Gert Laursen: The Battle of Helgoland

A. E. Sokol: SEEMACHT ÖSTERREICH, Die Kaiserliche und Königliche Kriegsmarine 11382-1918.  Verlag Fritz Molden . Wien-München-Zürich (1972.)

A MAGYAR GYALOGSÁG, A MAGYAR GYALOGOS KATONA TÖRTÉNETE, Reé László Könyvkiadó- és Terjesztővállalat, Budapest, IX. Mester ucca 4. (dátum nélkül)