Temessetek a tengerbe!

írta: Kertész József

Ha kerestek, megtaláltok
Az orkánból én kiáltok,
Hangom a viharnak hangja,
Habokat karom kavarja.
Hajók orrán muzsikálok,
Amint verik a hullámok,
Két szemem a tenger kékje,
Vele nézek fel az Égre.
Fehér hajam leng a szélben,
Tajtékzó hullámtörésben,
Csapzott, kócos, fésületlen
Ahogy életemben viseltem.

Hogy tengerben temettek el,
Enyém lett az egész tenger,
Rajta habvirágok nőnek
S Ég borul rám szemfedőnek.
Minden mi tenger én vagyok,
Milliárd csillag rám ragyog.
Mind ismerős, mind jóbarát
S hallgatom csillagok dalát,
Mint ringanak sírom felett
Kigyulladt örökmécsesek.
Csillag ha lehunyt, Nap ragyog,
Vele is nagy barát vagyok,
Egyszerre keltünk őrségre,
Én a hídra, ő az Égre.
Ha lenyugszik s már Nap sincsen,
Vigyáz síromra az Isten.

Két végtelen hogy egyesül,
A tenger lent, a Nap felül.
A végtelenben mindenhol
Ott vagyok én: egy marék por.
Atlantiban, Adriában,
Indiai Óceánban,
Minden tenger kék vizében,
Kering porom öröklétben.