A NOVARA FREGATT VILÁGKÖRÜLI ÚTJA

A Novara fregatt Sydney kikötőjében, 1858 novemberében. Az eredeti képet L. Lindnél publikálták (1988-ban). A felvételt nagyon valószínű, hogy egy helybeli osztrák honfitárs fényképész, Wilhelm Hetzer készítette.

A hajó építése Velencében 1843-51. között

Sorhajó 1851-57. között

Világkörüli tudományos expedíció 1857-59

Bevezetés

"... a legcsodálatosabb hajó..." - így írt a naplójába 1858. november 16-án a 16 éves ausztrál Mary Caroline "Minnie" Mann, amikor éppen a Sydney kikötőjében tartózkodó császári-királyi fregattot jellemezte. Ez az érzés korábban keletkezett a nap során, a hajó parancsnoka, báró Frederick von Pöck által vezetett hajóbejárás után. A Novara abban az időben egy 1857 áprilisától 1859 augusztusáig tartó világkörüli tudományos utat hajtott végre. Az 1858 novemberében és decemberében tartott rövid sydney-i megálló pihenést és felfrissülési lehetőséget biztosított a legénységnek, néhány ember számára pedig alkalmat a gyarmat fiatal hölgyeivel való társasági kapcsolatok felvételére.

Mann kisasszony fiatal kora ellenére igen jól felkészült volt ahhoz, hogy felmérje, illetve más módon észrevegye a Novara nagyszerűségét. A Sydney Cockatoo-sziget Hajógyár főmérnökének, Gother Kerr Mannak a lányaként, a kikötő partjánál lakott. Az azon a novemberi délelőttön, az osztrák fregatton tett személyes látogatását megelőzően már jókora tudást halmozott fel a korabeli hadihajók szerkezeti és egyéb részleteiről, mivel alkalma volt azokat igen közelről megszemlélni, amikor a hajók javítás végett beálltak a Sydney kikötőjében nem sokkal korábban (1857-ben) megnyitott FitzRoy Dokkba. Emellett az ausztráliai állomáshelyről működő angol fregattokon tartott hivatalos látogatásokon is részt vett. A Novara arra kényszerült, hogy a Sydneyben való tartózkodása során igénybe vegye a hajógyári szolgáltatásokat, mert augusztus 18-19-én, úton Sanghajból Ausztráliába, megsérült egy a Dél-Kínai-tengeren átélt tájfunban. Amikor a fregatt behajózott Port Jacksonba, a szivattyúk teljes kapacitással működtek, és amint mondták a hajó erősen megdőlt.

A Sydney kikötő északi partján elhelyezkedő, és a Cockatoo-szigetre néző "Greenwich House" nevű lakhelyéről "Minnie" Mann sok, a gyarmat első kikötőjét az 1850-es években felkereső nagy személyhajót, kereskedelmi hajót és hadihajót figyelhetett meg. Az évtized során az 1851-ben Új-Dél-Walesben és a Victoria Tartományban felfedezett aranynak köszönhetően a tengeri forgalom jelentősen megnőtt. Az ezt követő aranyláz rohamok a fölgolyó minden szegletéből szerencsevadászok ezreit hozták Sydneybe, és amíg a Novara 1858-ban nem kincseket hajszolt, a hajó és legénysége ennek ellenére hasonló értékkel bíró javakat keresett, mégpedig a tudást, a tapasztalatot és a hírnevet.

A császári-királyi fregatt kétségtelenül a hajóosztálya egyik legremekebb egységének számított, amely az angol fegyenctelepnek a Botany-öbölben 1788-ban történt megalapítása óta átkelt a Sydney-öböl két hegyfoka között és kikötött a Cockatoo-sziget előtt. 1858 novemberében a Novara, még ha némileg megtépázva és viharverten is, messze kimagaslott abból a gyülevész flottából, mely brit hadihajókból, kivándorló hajókból és teherhajókból, valamint a part menti forgalomban működő kisebb vitorlás barkokból és az ennek, az összes kikötő közül a legfestőiebbnek, a rengeteg öblét és dokkját felkereső gőzösökből állt. A fregatt a Habsburg Monarchiát, az abban az időben az Adria keleti partjaitól, illetve a nyugatabbra lévő Velencétől és Itáliától dél felé Bosznia-Hercegovinán keresztül a Balkánig és Törökországig, északi irányban a Német Államokig, míg kelet felé Romániáig és Oroszországig terjedő óriási Osztrák-Magyar Birodalom uralkodóinak megtestesítését jelentette.

Azokat az állapotokat, melyek a Novarát, mint az Új-Dél-Walesbe látogató első császári-királyi hadihajót, és addig az időpontig a FitzRoy Dokkba beálló legnagyobb méretű hajót jellemezték, 1843-ig lehet visszavezetni Velence megszállt területére, amikor is a Habsburg Monarchia egy új hajót rendelt a kicsi, de állandóan növekvő haditengerészete számára. A fából készült hadihajók korszakának vége felé épült, amikor az 1850-es évek második felében és a kora 1860-as években a vérteshajók és a gőzzel hajtott hadihajók vették át a helyüket. Az 1851-ben elkészült, háromárbocos vitorlás fregatt, a Novara, az akkori hajóépítés csúcsát jelentette. A gyors, és a császári-királyi haditengerészet tisztjei és legénysége kényelmére pazar szőnyegekkel és bútorzattal fényűzően berendezett hajó lényeges mértékű fegyverzettel is bírt az

A Novara 1857-59 között végrehajtott világkörüli útjáról szóló háromkötetes beszámoló német nyelvű kiadásának (Scherzer; 1861-63) címoldala a hajót ábrázolja teljes vitorlázattal. Az expedíció során felkeresett helyek jegyzéke körben a díszítésen látható.

ellenséges flották elleni védelem céljából. Az ilyen tűzerő iránti igény szükségesnek bizonyult, mivel a Novara később részt vett minden idők egyik leghíresebb tengeri ütközetében, nevezetesen abban, amelyre a császári-királyi és az olasz flották között került sor 1866. július 20-án az Adrián, Lissa-szigete közelében.

A Novara parancsnoki kabinja 1857-ben. Joseph Selleny eredeti ceruzarajza nyomán.

A Novara a legjobb adriai faanyag felhasználásával épült, és úgy tervezték, hogy elhelyezhessék rajta a kadétként vagy teljesen kiképzett haditengerész tisztként, illetve utasként hajózó Habsburg királyi hercegeket, bárókat, hercegeket és grófokat. Az 1850-es és 1860-as évek során, mint a császári-királyi flotta zászlóshajója fontos szerepet játszott, a földgolyó minden sarkába elvitte a hadilobogót és a Habsburg Monarchia törekvéseit, míg az otthonhoz közelebbi vizeken vitorlás és tüzérségi kiképzőhajóként, valamint közelharcot vívó fregattként szolgált.

A Novara, amikor 1858. november 5-én késő délután megérkezett Sydneybe, egyfajta különlegességet jelentett a gyarmatlakók számára. Ez a remek hajó egy Ausztráliában ritkán látott, három vízszintes piros-fehér-piros sávból álló, a közepén egy kétfejű sasos címert viselő lobogó alatt vitorlázott. Míg ez a Habsburg Birodalom hivatalos lobogója volt, a császári-királyi haditengerészet hivatalos hadilobogója hasonlóképpen nézett ki a három vízszintes piros-fehér-piros sávval, de a közepén egy hercegi koronás címerrel.

A brit gyarmatosok legnagyobb része nem is tudta, hogy a Habsburg Birodalomnak hadiflottája van, és azt, hogy az SMS (Seiner Majestät Schiff = Őfelsége Hadihajója) Novara a Kaiserliche und Königliche Kriegsmarine (Császári és Királyi Haditengerészet) egyik zászlóshajója. Abban az időben a Monarchiát nem ismerték el olyan tengeri hatalomnak, mint a büszke haditengerészeti hagyományokkal bíró Nagy Britanniát vagy Franciaországot. A habsburg monarchia csak a 18. Század vége felé kezdte el a haditengerészet komolyabb kialakítását, mindamellett az 1850-es évekre a Német Államszövetségben a Habsburgok rendelkeztek a legerősebb flottával.

A Novara 1857-ben Trieszt kikötőjében, a földkörüli útra való indulása előtt. A hajó művészének, Joseph Selleny-nek a vízfestménye.

a. Tartalék vitorlarudak		g. Tálaló és tárlók tiszteknek	m. Kenyértárolók	t. Vitorla raktár
b. Parancsnoki kabin		h. Tiszti étkezde vagy szalon	n. Lőporkamra	u. Szerszámraktár
c. Kommodore lakosztálya		h'. Kommodore készletei	o. Konzerv élelmiszerek	v. Fedélzetmesteri kabin
c'. Parancsnoki lakosztály		i. Tiszti kabinok	p. Éléstár	w. Festékraktár
d. Tiszti szalon (olvasószobának is használták)		i'. Tiszti tároló ládák j. Fél-fedélzet (a legénységnek)	p'. Éléstár rizs, kakaó és szárított zöldségek részére	x. Szénraktár y. Legénységi konzervek
e. Tudósok kabinjai		k. Altiszti kabinok	q. Szeszraktár	z. Vas víztartályok
f. Szivattyúk		k'. Betegszoba	r. Sózott élelmiszerraktár	z'. A desztilláló berende-
f'. Konyha a desztilláló berendezéssel		l. Lövedékraktár	s. Tisztítóeszköz raktár	zés tartálya (f')
	A Novara vitorlás fregatt hosszmetszete az 1857-1859-es világkörüli útja idejéből. Kivonat Scherzer úti beszámolójából (1861-63).

Hadihajóként 1851 1857 között

A Novara mintegy hét évet töltött az építősólyán, hivatalosan 1850. november 4-én bocsátották vízre a velencei sólyáról. Akkor egy 42 ágyús háromárbocos vitorlás fregattnak minősítették. A hossza 50,43 m volt, a vízkiszorítása pedig 2107 osztrák tonnát (2603 angol tonnát) tett ki, és 403 fős személyzetet tudott befogadni. Főbb vitorláinak felülete elérte a 18 291 négyzetlábat. A hajó pontos méretei a pályafutása során megváltoztak, főként az 1861-62-es nagy, a gőzgép felszerelésére irányuló átépítése

A Novara a vízrebocsátása és felszerelése után megérkezik Trieszt kikötőjébe (1851.?). Korabeli metszet.

után. Mindazonáltal a főbb méreteit a hajó 1857-es, a világkörüli útra történő felkészítése alatt nem változtatták meg, melyek a következők voltak:

Hossza a függélyek között: 50,43 m

Hossza a vízvonalon: 47,67 m

Legnagyobb szélesség: 13,70 m

Legnagyobb szélesség a vízvonalon: 13,12 m

Merülés: 5,20 m / 5,81 m.

Névlegesen Trieszt volt a Novara honi kikötője, mindamellett a kiszolgálását a velencei Arzenálból, majd később a polai haditengerészeti hajógyárból hajtották végre.

A trieszti Miramar Kastély "Novara" terme. Ferdinánd Maximilián főherceg számára épült, az osztrák fregatton eltöltött éveinek emlékezetére.

Annak ellenére, hogy a Novara 1850 novemberében hagyta el a sólyapályát, a felszerelése csak 1851 júliusában fejeződött be. Első próbaútjait a Földközi-tengeren hajtotta végre. Gyors hajónak bizonyult, és 1857-re a flotta leggyorsabb hajójaként tartották számon. Első szolgálati éve során, a 19 éves, Ferdinánd Maximilián főherceg, mint teljes értékű haditengerésztiszt szolgált a fedélzetén. A főherceg ezen idő alatt annyira megkedvelte a hajót, hogy amikor Trieszt közelében egy, az Adriára néző szirtfokra felépíttette a lakhelyét, a Miramar Kastélyt, a hajón lévő szálláshoz pontosan hasonlító dolgozószobát is beépíttetett. A napfény, akár a Novara fedélzetén, egy kerek felülvilágító ablakon át szűrődött be a mennyezeten. A szobát középen elhelyezett gazdagon faragott fagerendák is jellemezték, mely a Novara fedélzetén lévő kabinok zsúfoltságát utánozta egy rendes út során, amikor 400-500 tengerészt kellett elhelyezni valahogy.

Pályafutása kezdetén a Novara vitorlás kiképzőhajóként, valamint hadihajóként szolgált.

Földkörüli tudományos expedíció 1857 - 1859

A Novara számára azonban megváltoztak a körülmények, amikor 1856-ban kiválasztották a Ferdinánd Maximilián és a nagy német tudós, Alexander Humboldt által támogatott

Von Marochini atya által celebrált "Te Deum" mise a Novara fedélzetén 1857-ben. Joseph Selleny eredeti rajza után készült metszet.

világkörüli tudományos expedícióra. A fregattot ahelyett, hogy kikötőben gyűjtögetné a vízvonal alatti részeire a kagylókat, kiterjedt felfedezőútra akarták küldeni a Távol-Keletre és a Csendes-óceánra. Ez igazán nemes feladatot jelentett bármely hajónak akár háborúban, akár békeidőszakban, és egy olyat, mely a Novarát olyan felfedező hajók kitüntetett sorába emelné, mely magában foglalta James Cook kapitány Endeavour nevű hajóját, az HMS Beagle-t FitzRoy kapitánnyal és Charles Darwinnal a fedélzetén, a francia Astrolable-t, az amerikai USS Peacockot, valamint az HMS Challengert, hogy csak néhányat említsünk.

A császári-királyi lobogó mutogatása és egy tudományos expedíció egyesítésének gondolata a Habsburg Monarchia viszonylagos biztonsága, és a határai mentén való harcok elcsendesülése idején merült fel. Ez a nyugodtabb időszak követte az 1848-49-es olasz felkelést és belső forradalmakat, valamint az 1850-es évek első felében lezajlott kisebb konfliktusok sorozatát. Amikor a Novarát 1850-ben, Velencében vízrebocsátották, a császári-királyi és bajor csapatok Hannover részeinek megszállásával foglalatoskodtak, és ezáltal feszültség támadt a Monarchia és a szomszédos Poroszország, a legerősebb német állam között. Ezek a konfliktusok azonban 1851-re, amire a Novara szolgálatba állt, megoldódtak, és néhány évre viszonylagos nyugalom állt be. 1853 során a feszültség növekedni kezdett - bekövetkezett a montenegrói konfliktus, felkelés tört ki Milánóban, a Szmirnában történ Koszta ügy nagyon kínos helyzetbe hozta Ausztriát és a haditengerészetét azzal, hogy rámutatott a csendesen forrongó magyar függetlenségi mozgalomra, és ebben az évben merényletet kíséreltek meg Ferenc József ellen.

1854 elején kitört a krími háború. Ausztria ebben a konfliktusban megpróbálta elkerülni a közvetlen részvételt, jóllehet Nagy Britannia és Franciaország szövetségese volt, hogy megvédjék Törökországot a Fekete-tenger ellenőrzésére irányuló orosz előretöréstől, és közben abban reménykedett, hogy hasznot húzhat az Ottomán Birodalom felbomlásából. Krímben 1856 februárjáig tartottak az ellenségeskedések, amikor is a szövetségesek kihirdették az oroszországi behatolás során elért győzelmüket.

A háború befejeződése után a császári-királyi Haditengerészet és a tudományos intézetek teljes figyelmüket a világkörüli tudományos expedíció terveire fordíthatták, mivel többé már nem kellett attól félniük, hogy egy ellenséges flotta megtámadja, vagy lefoglalja a hadihajóikat. Az azonban tisztázatlan maradt, hogy ez az állapot meddig tart, de a krími háború befejeződése után 1856-ban felcsillant a lehetőség reménye.

Amikor Ferdinánd Maximilián a bátyjától Ferenc József császártól engedélyt kapott egy tudományos expedíció és vitorlás hajózási gyakorlat előkészítésére, azonnal kapcsolatba lépett Alexander von Humboldttal, akitől támogatást és útmutatást kért. Humboldt 1856 decemberében a kérésre válaszolva nagy lelkesedést mutatott, amint a többi európai tudós is, mint pl. az angol Sir Roderick Murchinson. Mindnyájan meglátták azt a lehetőséget, amellyel a korábbi expedíciók munkájára építkezve, tovább bővíthetik a tudományos ismeretek világát és újabb természetrajzi mintákat gyűjthetnek a távoli földekről. Bécsben, abban mindnyájan egyetértettek, hogy a Monarchiának nem csak azért kellene felszerelni egy hivatalos expedíciót, hogy a legkiválóbb tudósainak szaktudását gyarapítsák és, hogy tanulmányozásra, illetve a helyi múzeumokban való kiállításokon való bemutatásra gyűjtsenek tudományos anyagokat, hanem azért is, hogy a földgolyó minden részén meglobogtassák a Habsburgok lobogóját, ezzel tanúsítva a Birodalom nagyhatalmi létét. További feladatot jelentett, amint azt az expedíció történetírója, Karl Scherzer megjegyezte, "a fiatal és gyorsan növekvő Haditengerészet gyakorlati képzése".

Kommodore Bernhard von Wüllerstorf-Urbair-t nevezték ki az expedíció általános parancsnokának. Ferdinánd Maximilián főherceg a Novarát választotta ki a feladat végrehajtására, és nem csupán a hajó iránti személyes érzelmei miatt, hanem az ilyen hosszú úton a vitorláknak a gőzzel szembeni gyakorlati előnyei gondolva. Egy vitorlás fregatt, a hasonló méretű gőzhajóval ellentétben, jóval nagyobb tárolóteret tudott biztosítani a fedélzetén, ugyanis egy gőzösnek a szénkészlet és a gépi berendezések következtében nagy volt a fedélzet alatti térigénye. Ebben az esetben viszont hely kellett a tudósoknak, a készleteiknek és felszereléseiknek, illetve tárolótér az expedíció során gyűjtendő sok anyag számára. Mindezt a szintén a hajón lévő matróz és tengerészgyalogos többletszám felett. Mivel a hajó a földgolyó olyan területeire hajózott, ahol a tudomásuk szerint erős szelek fújnak és a szenet sem lehetett

Kommodore Bernhard von Wüllerstorf-Urbair, a Novara 1857-59-es tudományos expedíciójának parancsnoka

mindig könnyen beszerezni, a vitorla győzött a szén felett. Ebből eredően a Novarát érte az a megtiszteltetés, hogy a tudósok csoportjával, haditengerésztisztekkel, diplomatákkal, matrózokkal, tengerészgyalogosokkal, sőt még egy zenekarral a fedélzetén, egy-két évig tartó földkörüli útra induljon.

A Novarát az előtte álló útra való felkészítés érdekében 1857 elején a polai haditengerészeti hajógyárban kisólyázták. Jobbá tették az alsó fedélzetek szellőzőrendszerét és az elhelyezendő egyének arányában megnövelték a kabinok számát. A tiszti szalont átalakították olvasóteremmé és ellátták egy jól összeválogatott könyvtárral, valamint különféle térképekkel és térképvázlatokkal a kutatási, feljegyzési, számítási és rajzolási feladataikat végző tisztek és tudósok általi használatra. A vitorla, kötél és csigasor raktárt kibővítették úgy, hogy az a normál mennyiség kétszeresének befogadására volt képes. A lövegfedélzeten felszereltek egy vízdesztilláló berendezést, és kibővítették a zuhanyozási lehetőségeket, így hosszú ideig fent lehetett tartani a legénység jó egészségi állapotát. Ezek az elővigyázatossági rendszabályok hatékonynak bizonyultak, ugyanis a hosszú expedíció alatt a fedélzeten nem tört ki nagyobb járvány.

Az átépítést 1857. március 15-én fejezték be, és a Novara ekkor a Carolina korvett kíséretében északra hajózott Triesztbe, az expedíció hivatalos indulási helyére. A nagy trombitaszóval és ágyúdörgéssel tarkított végső búcsúra 1857. április 30-án került sor. A két hajó nem vitorlákkal hagyta el Triesztet, hanem a St. Lucia gőzös szívessége folytán vontában. A gőzös Szicíliáig, a Messinai-szoroson túlra vontatta őket, ahol vitorlát bontottak és a Földközi-tengeren nyugat felé hajózva a Gibraltári-szoroson át kifutottak az Atlanti-óceánra. A Carolina egészen Rio De Janeiróig kísérte a Novarát, amely ezután egyedül hajózott tovább Afrikába, Indiába, Kínába, a Fülöp-szigetekre, Indonéziába, Ausztráliába, Új-Zélandra és a Csendes-óceán különböző szigeteire. A pontos útvonala a következő volt:

A könyvtár, korábban tiszti szalon, a Novara fedélzetén 1857-ben. Joseph Selleny eredeti rajza utáni metszet.

Az SMS Novara útjának állomásai 1857 - 1859

1857.

Április 30. - Indulás Triesztből

Június 8-17. - Madeira

Augusztus 5-31. - Rio de Janeiro

Október 2-26. - Jóreménység Foka, Dél-Afrika

November 9. - St. Paul és Amsterdam szigetek.

December 7. - Indulás az Amsterdam szigetről a Dél-Indiai-óceánra.

1858.

Január 8-16. - Ceylon

Január 31. - Madras

Február 10. - Indulás Madrasból

Február 23. - Nicobar-szigetek

Március 26. - Indulás a Nicobar-szigetekről

Április 15-21. - Szingapúr

Május 5-29. - Jáva

Június 15-25. - Manila

Július 5-18. Hong Kong

Július 25. - Sanghaj

Augusztus 11. - Indulás Sanghajból

Szeptember 17. - Puynipet-sziget

Október 17. - Sikyana (Stewart) - sziget

November 5. - Sydney

December 7. - Indulás Sydneyből

December 21. - Új-Zéland

1859.

Január 2. - Indulás Új-Zélandról

Február 2-23. - Tahiti

Április 24. - Valparaiso

Május 3. - Santiago, Chile

Augusztus 1. - Gibraltár

Augusztus 26. - Megérkezés Triesztbe

Legénységi ünnepség a Novara fedélzetén 1857-ben. Joseph Selleny eredeti rajza utáni metszet.

Az expedíció tisztikara:

Bernhard von Wüllerstorf-Urbair kommodore, mint az expedíció parancsnoka

Hajóparancsnok: Baron Friedrich Pöck, aki 1857. december 2-án szállt a Carolináról a Novarára.

Első tiszt: Gyulai Gaál Béla

Tisztek: Moriz Monfroni de Monfort, gróf Alexander Keilmannsegge, William Lund, Robert Müller, Ernst Jacoby, Eugen Kronowetter, Balog Gusztáv és Antonio Basso (Számvevő)

Vezetőorvos: Dr. Franz Seligmann, Segédorvosok: Dr. Karl Kuziczka, Dr. Eduard Schwarz és Dr. Ave Robert Lalleman

Lelkész: Eduard von Marochini atya

Kadétok: Heinrich Fayenz, Joseph Natty, Semsey Gusztáv, báró Richard Walterskirchen, Meder Lajos, Kalmár Sándor, báró Augustus Scribanek, gróf Andreas Borelli, báró Franz Cordon, báró Friedrich Haan, Eduard Latzina, Máriássy Mihály, Prince Eugen Wrede, Joseph Berthold

Gépész: Wenceslas (Wenzel) Lehmann

Tudóscsoport: Dr. Ferdinand Hochstetter geológus, Dr. Eduard Schwarz és Anton Jellinek botanikusok, Georg Frauenfeld és Johann Zelebor zoológusok, Dr. Karl Scherzer etnográfus és Joseph Selleny festőművész

Legénység: 315 fő.

A teljes személyzet, beleértve a matrózokat, tengerészgyalogosokat, tüzéreket, szolgákat és a hajózenekart is, 352 főt tett ki. A hajó útiterve eléggé szabálytalan volt, ugyanis a megállók a hajó szükségleteitől, a tudóscsoportjának igényeitől és bármilyen politikai vagy diplomáciai szempontoktól függően, néhány naptól 4-5 hétig tartottak.

A Novara az expedíció során 51 686 tengeri mérföldet tett meg, 551 napot töltött a tengeren és 298 napot horgonyon vagy a part mellett kikötve. Mintegy 23 700 darab természetrajzi anyagot gyűjtött: 440 db ásvány és kőzetmintát, 300 csúszómászót, 1500 madarat, 1400 kétéltűt, 1330 halat, 9000 rovart, 8900 puhatestűt és kemény héjú rákfélét, 300 madártojást és fészket, számos csontvázat és 550 néprajzi tárgyat, köztük 100 emberi koponyát.

Az expedíció tartama alatt szigorú napirend uralkodott a fedélzeten. Minden nap megtisztították a hajó fedélzeteit, felszereléseit, és fegyelmet, valamint rendszerességet tartottak fenn a szolgálatukat végző tisztek és matrózok segítésére, míg a tudósok csoportja szintén a munkájával foglalkozott. A kikötői látogatások, vagy a dél-tengeri szigetek előtti horgonyzások alatt a tudósok sietve partra szálltak a helyi növény és állatvilág, geológiai és földrajzi viszonyok tanulmányozására, és sokféle tárgy összegyűjtésére. Joseph Selleny a hajó festőművésze buzgón készítette a vázlatait és mindent feljegyzett amit látott - látképeket, embereket, botanikai anyagokat - hogy később az utazásról szóló hivatalos kiadványban reprodukálja a képeit.

A Novara ott szerezhette be a készleteit, ahol szüksége volt azokra, illetve az Európába visszainduló hajókkal küldhette haza a tudóscsoportja által gyűjtött nagymennyiségű anyagot a különböző múzeumokban, illetve kutatóintézetekben való letárolásra. Mivel az utazás egyben lobogómutogatást is jelentett, a tisztek és a tudósok gyakran részt vettek a helyi politikusokkal, valamint a kivándorolt osztrák és német közösségek tagjaival tartott társadalmi érintkezésekben. Ez segített könnyíteni a fedélzeten lévők honvágyán, illetve javította az olyan távoli országokba, mint Ausztrália és Új-Zéland, kivándorolt németek hangulatát. Maga a hajó, leszámítva a sanghaji indulás utáni, 1858. augusztus 11-i tájfunban keletkezett károkat, szinte nagyobb sérülések nélkül élte túl az utazást. Egy korabeli újságban megjelent beszámoló az odakint elvégzett munkára vonatkozóan a következőket jegyezte meg:

Egy tudós kabinja a Novarán, 1857-ben. Joseph Selleny eredeti ceruzavázlata nyomán. A rajzon az íróasztalánál dolgozó Ferdinand Hochstetter geológus látható.

"A Novara fregatt

Ezt a folyó hó 13-án az állami szárazdokkba vitt remek hajót, a Mr. Cuthbert felügyelete alatt végrehajtott gondos javítás után 20-án tették újból vízre. A fedélzeteit és az oldal palánkozatát alaposan végig dugarozták, megjavították a vízvonal alatti rézborítását, valamint néhány új vitorlarúddal látták el, és a tisztjei nagy megelégedésüknek adtak hangot, hogy a gyarmaton ilyen kiváló minőségű faanyagot kaptak erre a célra. Ez a legnagyobb hadihajó, amit eddig Ausztráliában kidokkoltak, és erre az alkalomra teljes mértékben kialakították ennek a remek létesítménynek a képességeit és erőforrásait. A Novara, amikor teljesen felfegyverzik, 44 löveget hordoz. A hajót kb. tizennyolc évvel korábban építették Velencében, és csak élő, adriai tölgyfát használtak fel az építéséhez ..." (Shipping Gazette and General Sydney Trade List, 29 November 1858).

A Sydneyből 1858. december 7-én történt elindulása után a Novara keletre, Új-Zéland felé vitorlázott, majd Tahitiba és Dél-Amerikába. Időközben otthon, Európában, 1859 áprilisában ellenségeskedések törtek ki a régi ellenfelek, Ausztria és Szardínia (Itália) között. Franciaország május 3-án hadat üzent Ausztriának. Júniusban az egyesült francia és szárd erők Magentánál, majd kevéssel azután Solferinónál megverték az osztrákokat. Ausztria 1859. július 11-én Villafrancában sietve fegyverszünetet kötött, melynek következtében lemondott bizonyos itáliai területekről, de Velencét megtartotta.

A Novara a tengeren az 1857-59-ben végrehajtott világkörüli útján. Alex Kircher festménye.

A háború kitörésekor a Novara a nyílt tengeren tartózkodott és azzal a fenyegetéssel került szembe, hogy a francia vagy olasz hajók megtámadják, vagy lefoglalják. Azonnal diplomáciai erőfeszítéseket tettek, hogy szabadon átkelhessen az Atlanti-óceánnak és a Földközi-tengernek abban az időben ellenséges vizein, és minden fél egyetértett abban, hogy a hajó tudományos kincsekből álló rakománya, és a tudósok megérdemlik az ilyen védettséget. Így a Novara 1859. augusztus 26-án nagy ünneplés közepette visszaérkezett a hazai kikötőjébe, Triesztbe.

Az ünneplésbe belevegyült a biztonságos visszatérése miatti megkönnyebbülés érzése, amelyre még a közelmúltban az olasz háború során elszenvedett vereségek ténye is árnyat vetett. Ebbe a hangulatba belekeveredett viszont a császárság akkoriban eléggé ingatag pénzügyi helyzete, valamint a Magyarországon és a szláv államokban esetlegesen kialakuló forradalmaktól való félelem. Miközben a fregattnak a tudományos expedíció szállítására vonatkozó feladata befejeződött, a tudósok csoportja számára ez csak a kezdetet jelentette. A következő 17 évet az expedíció közzétett leleteinek vizsgálatával, valamint különböző gyűjteményeinek a helyi múzeumokba és intézményekbe történő szétosztásával töltötték. Sajnos a Novara tudományos expedíciójának sikerét beárnyékolta a kor politikai zűrzavara és a Habsburg birodalom lassú felbomlása.

A Novara a trieszti építősólyán 1861-ben az átépítése során. (Aichelburg 1976)

A vitorlásból, vitorlás gőzössé történő átalakítása 1862. július 10-én fejeződött be. Az 53 ágyúból álló fegyverzetével a vízkiszorítása 2615 tonna (teljes terheléssel 2865 t) emelkedett. A méretei a következőképpen alakultak:

Teljes hossz: 76,81 m

Hossz a függélyek között: 67,61 m

Legnagyobb szélesség: 14,32 m

Meghajtás: egy csavartengely, egy 400 LE-s gőzgép

Legnagyobb sebesség: 12 csomó

Személyzeti létszám: 558 fő.

A Novara 1864-ben Martinique szigeténél a fedélzetén Ferdinánd Maximiliánnal és udvartartásával úton a mexikói Vera Cruz felé, ahol neki és feleségének fel kellett vennie a Mexikó császára és császárnője címet. Újra kiadva Aichelburg művében (1976, 92).

A Lissai ütközet 1866. július 20-án. A kép az egyik olasz páncélozott hajót legázoló háromfedélzetes sorhajót, a Kaisert ábrázolja.

A Novara, balra, Vera Cruzban átveszi Maximilián császár holttestét. A HMS Niger a kép jobbszélén horgonyon áll. Az Illustrated London News metszete.

Maximilián császár holttestének fogadása Trieszt kikötőjében. Az Illustrated London News metszete.

A Novara mint tüzérségi iskolahajó Polában 1890. körül. Eredeti fénykép.

A Novara úgy vonult be a történelembe, mint az első tudományos utat végrehajtó német hajó, és talán ezért emlékezetesebb a valaha büszke császári-királyi Haditengerészet bármely más hajójánál.

Kivonatosan feldolgozta

Veperdi András tengerészkapitány