Veperdi András:

Disznótor Réniben

(1978.)


Fáztam. Amúgy sem szeretem a hideg időjárást, de ezt a decemberi nyirkos szeles hideget, mely ebben az időszakban Réniben, a Duna deltája feletti szovjet folyami kikötőben uralkodni szokott, kifejezetten utáltam. A magamra öltött sok rétegű ruha ellenére a széltől dideregve toporogtam a Somogy felépítménye előtt, és nem kis irigységgel néztem az odalent, a raktárban legalább szélmenetes helyen gubbasztó pufajkába öltözött helybeli rakodókat. A hajó baloldalára kötött folyami TS-bárka fedélzetén két, szintén bundás alak ügyetlenkedett az úszódaru horgáról lelógó teheremelő drótkötelekkel. Azzal kísérleteztek, hogy a kötél öblét egy nagy idomvas köteg egyik vége alá húzzák, de mivel se lehajolni, se a bárka fedélzetére lemászni nem akartak, a dolog sehogy sem akart sikerülni.
- Látja Chief - szólalt meg mellettem Laci a watchman - , mekkora balf...-ok ezek?
- Nem először, de azt hiszem nem is utoljára - morogtam rosszkedvűen. Az idő este tizenegy körül járt és már öt órája élveztem ezt a látványt. A hosszú kikötőnek ebben a szektorában dolgozó rakodómunkások képesítése csak a markolók által otthagyott ércek és szén összekaparására terjedt ki. Na azt sem valami nagy elánnal végezték. Az ilyen darabárus rakományok kezeléséhez még csak nem is konyítottak. Az ember azt hinné, hogy némi idő után valamennyi ügyességre szert tettek, de sok-sok hónap óta mindig ugyanezek a "brigádok" jöttek rakodni, és semmit sem fejlődtek. A "szovjet testvérek" ki tudja miért, igen sok bosszúságot okozva, mindig erre a helyre kötöttek ki minket.
Ekkor hirtelen zajt hallottunk a part felől a kikötőstégként használt ócska uszályról. Vagy négyen tértek vissza a "faluból". Sanyi, a II. tiszt vezette a népet, az Elek pedig valamit cipelt a vállán.
- Jó estét mindenkinek! - lépett be a járón Sanyi a búsan lekonyuló bajuszát simogatva. - Meghoztuk a karácsonyi vacsorát - mutatott le a járólépcsőn felfelé induló Elekre, akinek a hátán lógó nagy jutazsák ugrálni kezdett, majd halk visítozást hallottam.
- Kijózanodtak a dögök! - lihegte az Elek miután felért a dekkre és letette a zsákját. - Pedig jól berúgattuk őket vodkás kenyérrel. Már a kapunál fészkelődni kezdtek, de Sanyi szerencsére lekábította az őrködő banyákat a nagy dumájával, a többiek meg körbevettek és simán bejöttünk.
Nem semmi, gondoltam, hiszen a kikötőbe csak azt lehetett behozni, amit hivatalosan vásárolt a hajó, és amiről rendben volt a píszmó vagy bumázska. Mindamellett élő állatot be sem engedtek. A fiúk a helybeli ismeretségeket kihasználva szoktak beszerezni ilyen csemegének való dolgokat, mivel a hivatalos helyen csak fagyasztott árut lehetett kapni.
- Na és milyenek? - kérdeztem.
- Két szép kis röfi. Nézd! - hajolt le Sanyi és kibontotta a zsák száját. Kisvártatva elhúzott egy mindjobban visítozó világos szőrű malacot.
- Tényleg szép jószág - mondtam - , na és a másik?
- Az meg fekete - felelte a zsákban kotorászó Elek. A fogoly malacka megérezte a kissé bizonytalan kezek által felcsillantott reménysugarat, és kiugrott a börtönéből. Az elektrikus hiába kapott utána, a kis fekete ördög diadalmasan vágtatott hátra a fadekken a tat felé.
- A k... anyádat! - hördült fel Sanyi és utána indult, de a világos szőrű kiszabadult a hóna alól és lehuppanva a kollégája után eredt.
Erre mind a négy hazatérő nagy ordítozással a malackákat kezdte üldözni. A mozdulataikat látva nyilvánvalóvá vált, miért nem jutott elég vodka a malacok kenyerére. Laci is követte őket, én pedig ott maradtam a járónál. Pár pillanat múlva a felépítményt megkerülő jószágok felbukkantak a túlsó oldalon, és mivel a vaslépcsőn nem volt kedvük lemenni felém rohantak. Mire észbe kaptam már el is suhantak mellettem és megkezdték a második körüket. Az üldözők közül Lacinak volt a legtöbb esze, és az egyik gépésszel visszafordult a túloldalon, hogy két tűz közé vegyék őket. A manőver sikerrel járt és a két kis röfi újra fogságba esett. Ekkor kinyílt a Barba kabinjának egyik ablaka és megjelent a parancsnok álmos és nem kevésbé dühös arca.
- Mi a fene folyik itt? - kérdezte.
- Malachajsza, Captain - felelte az odaérkező Sanyi. - Meglógtak a karácsonyi sült malacok, de elkaptuk őket.
- Tán még citrom is van a szájukban? Na tűnés innen! - ezzel az ablak becsukódott.
Sanyi elindult hátrafelé majd felment a csónakfedélzetre. A malacfogók követték. Mire odaértem, Laci már majdnem kiürítette az egyik kötéltartó ládát, a gépész pedig ócska rongyokat hozott oda. Az üres ládába azután betették a két malacot és jól betakargatták. Az Elek lement és kisvártatva egy jó nagy darab kenyérrel tért vissza.
- Na egyetek még, bár erre már nem kaptok piát!
- Nem is, mert a maradék már a miénk - szólalt meg a gépész és előhúzott a kabátja zsebéből egy üveg Sztolicsnaját és körbekínálta. Még én is meghúztam, bár nem nagyon szerettem az ízét, de most jól jött ebben a hidegben.

Három nappal Karácsony előtt az utolsó emeléseket rakodták a hajóba. A munkások most kivételesen siettek, mert minél hamarább végeznek, annál hamarább mehetnek haza, a műszakot meg így is - úgy is kifizetik nekik. Este nyolc körül Laci jött oda sietve.
- Chief! Gyorsan! A bócman meg a szakács öli egymást!
- Mi? Na ne hülyéskedjen? Hiszen jó haverok!
- De tényleg. Először a malacot akarták levágni, de most már egymást fenyegetik.
Hátrasiettem a tatfedélzetre és benéztem a konyha hátsó ajtaján. L. a kistermetű de igen széles vállú (valamikor birkózó volt) szakács a konyha kövén hasalt és a fehér szőrű kismalac egészen eltűnt alatta. Csak a visítása, meg L. káromkodása hallatszott. M. a fedélzetmester a legnagyobb késsel a kezében mellette térdelt és akadozó hangon üvöltözött.
- Menj már odébb! Nem látom azt a dögöt! Nem tudom leszúrni! Ha nem mész innen, akkor beléd szúrok! Te úgyis nagyobb vagy!
- Te menj inkább a p...ba! Majd én leszúrom! Ez az én dolgom! Ha nem tetszik, akkor téged is leszúrlak!
- Mi? Engemet, aranyapám! Engem akarsz leszúrni? A barátodat? Hát akkor inkább én!
- Na látja Chief? - mondta Laci. - Így megy ez.
- Állj! - ordítottam egy nagyot és beléptem. - M. azonnal állj fel.
A bócman feltápászkodott és bambán vigyorogva rám nézett. - Mi van Bandikám? Csak nincs valami baj? Hát már elfelejtetted, hogy együtt matrózkodtunk? Mondhatom, nem szép dolog.
- Add ide azt a kést! - nyújtottam a kezem.
M. jóságos mosollyal átadta a hatalmas konyhakést és megkérdezte. - Csak nem te akarod leszúrni a disznót?
- Melyik disznót? A részeget vagy a józant?
- Hát azt a kis röfit, ott a L. hasa alatt - mutatott imbolyogva a kövön hempergő szakácsra. - Tudod ma van a disznóölés!
- Nem lesz itt ma semmi! - mondtam mérgesen.
- De Chief! Hát most csináljuk a disznótort! - dadogta a hasaló szakács. - Le k... k... kell vágni a k... k... két malacot!
- Ma nem! Adja oda Lacinak! - szóltam rá, mivel láttam alig képes már tartani a vergődő jószágot. - Laci! Vigye vissza a helyére. A disznótor elhalasztva holnapra!
- Pedig már milyen jól elkezdtük - vigyorgott a bócman. - Tudod minden disznótor azzal kezdődik, hogy pálinkát isznak. Hidd el nem vagyok részeg, csak kissé jó a kedvem.
- Azt látom. L. maga is keljen fel ha tud, azután menjen a kabinjába! M. te is! A watchman majd rendet csinál. Mi pedig holnap számolunk.
A két botcsinálta böllér kissé elszomorodott, majd kievickélt a dekkre és elindult.
- Na komám! Hát te akartál engem leszúrni? - harsogta a bócman.
- Nem, t... t... téged, csak a malacot, meg esetleg ezt a Chiefet!
- Azt nem engedem! A Chief régi barátom. Akkor inkább engem döfj szíven!

Másnap reggel hatkor keltem és mire kimentem a dekkre, M. már a konyha hátsó ajtajánál ácsorgott.
- Jó reggelt Chief - köszönt. - Már készen is vagyunk - mondta ravaszul mosolyogva.
- Hát én is. De ti mivel vagytok készen?
- Levágtuk a malacokat. L. már készíti is elő őket a későbbi sütésre.
- Mikor csináltátok?
- Már négykor elkezdtük, pont úgy, mint az igazi disznóvágást.
- Pálinkaivással?
- Nem, nem. Csak egy gyógysört kaptunk be.
- Na akkor legalább csak az állatok vére folyt, nem a tiétek.
Mintegy végszóra megjelent L. a szakács, kezében egy gőzölgő tányérral. - Chief! Megkínálhatom egy kis hagymás sült vérrel? - kérdezte, és igyekezett nagyon szerény, bűnbánó arcot vágni.
- Köszönöm. - Elvettem a tányért meg egy villát és kértem egy szelet kenyeret. Lepakoltam a csörlő tetejére, majd jóízűen megettem az egészet.
- Nagyon jó volt L. - adtam vissza az üres tányért a szakácsnak az ajtón keresztül. - Ja még valami. Mi van azzal a szurkálással?
- Bocsánat Chief, de nagyon el voltam keseredve, hogy elmarad a disznóölés. Nem mondtam én azt komolyan. Tényleg. Tudja, minden igazi disznótor ...
- Állj! Ne folytassa! Tudom. Pálinkával kezdődik. Nos ez, azzal is végződött. Van még belőle?
- Miből? A vérből?
- Nem. A pálinkából.
- Sajnos este már elfogyott.
- Rendben. Köszi a reggelit.

Karácsony este mindkét szalon asztalán ott díszlett egy pirosra sült malac. L. remekelt. Nagyon finom volt. A Barba kedvéért még citromot is tett a szájukba.