AZ OSZTRÁK-MAGYAR HADITENGERÉSZET RÉSZVÉTELE

A KÍNAI BOXERLÁZADÁS LEVERÉSÉBEN

 

Összeállította: Veperdi András

 

 

          A Boxer Mozgalom, vagy másképpen a boxerlázadás, tulajdonképpen a kínaiak 1899 novemberében kezdődött, és 1901. szeptember 7-ig tartó lázadása volt, mely a Mandzsu uralom utolsó éveiben a kereskedelem, politika, vallás és a technológia terén egyre jobban elterjedő külföldi befolyás ellen irányult. A kezdetben külföldi-ellenes, antiimperialista jellegű és a paraszti tömegekre támaszkodó felkelés Észak-Kínában kezdődött, és egyben a kínai kormányzat ellen is irányult. Megtámadták a vasutakat építő, a hagyományos kínai tanokat megsértő külföldieket, csakúgy mint a keresztényeket, akiket felelősnek tartottak Kína külföldi befolyás alatt tartásáért. Eleinte a kínai kormánycsapatok felvették a harcot a boxerekkel, majd a császári udvar ügyesen, teljesen a külföldiek ellen fordította a felkelést. A császárnő egy ediktumban támogatásáról biztosította a boxerlázdást, ami viszont 1900 januárjában kiváltotta a külföldi diplomaták éles ellenkezését.

 

          Az egyre véresebbé vált boxerlázadás miatt Nagy Britannia, az USA, Németország, Olaszország, Franciaország, Oroszország és Ausztria-Magyarország 1900 tavaszán flottatüntetést tartott a Tiencsin város közelében lévő Taku kikötőjében. A felsorolt hatalmakhoz hamarosan Japán is csatlakozott. Május 31-én, mielőtt még a pekingi követségek és külképviseletek ostroma megkezdődhetett volna, a felsorolt nyolc hatalom hadihajói egy 438 főből álló különítményt tettek partra, majd Takuból vonattal a fővárosba irányították. A különítmény 75 francia, 75 orosz, 75 brit, 60 amerikai, 50 német, 40 olasz, 33 osztrák-magyar és 30 japán tengerészből állt.

 

          Ebben az időben a császári és királyi hadihajók közül csak a Zenta védett cirkáló tartózkodott a távol-keleti vizeken, melyet Bécs azonnal a kínai partokhoz vezényelt, majd odahaza előkészületeket tettek három másik hajó kiküldésére is. Az így kialakítandó hajóraj parancsnokává gróf Rudolf Montecuccoli ellentengernagyot nevezték ki.

 

A Zenta védett cirkáló.

 

          A Zenta június 2-án érkezett meg Taku horgonyzóhelyére, majd másnap 1 tiszt és 2 kadét parancsnoksága alatt 30 tengerészt indított Pekingbe, Ausztria-Magyarország külképviseleti szerveinek és állampolgárainak védelmére. A Zenta parancsnoka, Eduard Thomann von Montalmar fregattkapitány és egy tiszt vezetésével, további 70 főt indítottak Pekingbe, de azok június 7-én csak Tiencsinig jutottak, mert a boxerek elvágták a vasúti összeköttetést Pekinggel.

          1900 júniusában a boxerek, akikhez most már a kínai császári hadsereg is csatlakozott, lerohanták Pekinget és Tiencsint, és megöltek 230 külföldit. Pekingben a veszélyeztetett külföldi követségek a "Tiltott Város" közelében lévő diplomáciai negyedben helyezkedtek el, és közösen kialakítottak egy védhető objektumot, ahová begyűjtötték a külföldi állampolgárokat. A lázadók lerohanták a város túlsó felén lévő Német Követséget, mielőtt azok odamenekülhettek volna, és június 20-án az utcán megölték Klemens Freiherr von Kettelert, a Német Birodalom nagykövetét. A császárnő június 21-én háborút hirdetett az összes nyugati hatalom ellen, de a regionális kormányzók nem voltak hajlandók engedelmeskedni. A megerődített diplomácia negyed június 20-tól augusztus 14-ig állt a boxerek ostroma alatt.

 

          A helyzet rosszabbodása következtében június 10-én a brit Edward Seymour altengernagy parancsnoksága alatt egy második, 2000 főből álló tengerészkülönítményt, melyben benne volt a Zenta cirkáló hét tábori lövege és kezelőszemélyzete is, indítottak útba Takuból Pekingbe.

 

A Nyolc Nemzet Szövetsége

 

A boxerlázadás ellen küzdő hatalmak tengerészkatonái és haditengerészeti lobogói, balról jobbra: Olaszország, Egyesült Államok, Franciaország, Ausztria-Magyarország, Japán, Németország, Egyesült Királyság, Oroszország. Japán nyomat 1900-ból.

 

          A csapatokat a kínai kormány jóváhagyásával vonaton szállították Takuból Tiencsinbe, de a Tiencsin - Peking közötti vasutat megrongálták. Mivel a távolság a két város között mindössze 120 kilométer volt, Seymour gyalogosan folytatta útját a csapataival, közben a vasútvonal helyreállításán is dolgoztak. Először június 11-én csaptak össze a boxerekkel.

 

          Tiencsin után azonban mindenfelől kínai felkelők, sőt még a kínai kormány csapatai is, támadták a hadoszlopot. Június 18-án hírek érkeztek a külföldi külképviseletek elleni támadásokról. Seymour úgy határozott, tovább folytatja az előrenyomulást, ezúttal a Peiho folyó mentén a Pekingtől 25 km-re lévő Tongcsu városa felé. Június 19-én azonban a nagy túlerő és az erős ellenállás miatt fel kellett hagyni az előrenyomulással, és elkezdték a folyó menti visszavonulást. Olyan sok sebesültjük volt, hogy azokat dzsunkákon kellett szállítani, amit maguk a harcosok vontattak kötelekkel a partról. A visszavonuló szövetséges erők rohammal elfoglalták Hsiku erődjét, ahol az ellenség által körülzárva vártak június 25-ig, amikor egy, főként a Port Arthurból beérkezett orosz katonákból álló ezred felszabadította őket. Június 26-án fejeződött be a visszavonulás Tiencsinbe, és a harcok során 350 főt veszítettek.

 

Seymour altengernagy június 26-án visszatér Tiencsinbe a sebesültjeivel.

 

          A Tiencsinben kialakult nehéz helyzetben és a város, illetve Peking közötti kapcsolat teljes megszűnése után, a szövetségesek lépéseket tettek a pozícióik megerősítésére. Június 17-én a boxerek Taku erődítményeiből ágyúzni kezdték az öbölben horgonyzó hajókat. Azok viszonozták a tüzet, és lövegeikkel elhallgattatták a kínai ütegeket. Ezt követően az európaiak megrohamozták az erődöt és súlyos közelharc árán be is vették a Tiencsin megközelítési útvonalát védő Takut. Ezt követően újabb erőket tettek partra

 

          Időközben június 23-án a bécsi Hadügyminisztérium Victor Bless von Sambuchi sorhajókapitány parancsnoksága alatt Polából útnak indította a kínai vizekre a Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkálót. Augusztus 7-én érkezett meg Takuba, ahol egy 160 fős tengerészkülönítményt tett partra 2 db partraszálló löveggel, mely csatlakozott a harcokhoz.

 

A Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkáló.

          A brit Alfred Gaselee altábornagy vezette, és a Nyolc - Nemzet Szövetségének nevezett, gyalogsággal és tüzérséggel megerősített, összesen 54 000 főt számláló nemzetközi haderő végül elindult az ostrom alá vett európai és japán diplomáciai negyed felszabadítására. A hadsereg összetétele a következőképpen nézett ki: Japán (20 840 fő), Oroszország (13 150 fő), Nagy Britannia (12 020 fő), Franciaország (3520 fő), USA (3420 fő), Németország (900 fő), Olaszország (80 fő), Ausztria-Magyarország (75 fő), (ekkor még csak a Zenta állt rendelkezésre), valamint a boxerek ellen harcoló kínai csapatok. Ez a nemzetközi erő július 14-én, egy napi harc árán elfoglalta Tiencsint.

 

Tiencsin déli kapujának bevétele. A képen balra a brit csapatok, középen a franciák, míg a jobboldalon a japánok.

 

          A Kaiserin Elisabeth és az Aspern cirkálók 1900. július 24-én futottak ki Polából a Távol-Kelet felé. A Kaiserin Elisabeth fedélzetén tartózkodott a császári és királyi Hajóraj parancsnoka, gróf Montecuccoli altengernagy. A hajók szeptember 7-én érkeztek meg Takuba, ahol tengerészkülönítményeket tettek partra, melyek a szárazföldön szeptember 17-én érkeztek meg Pekingbe, és biztosították az osztrák-magyar külképviseletek védelmét, illetve részt vettek az elhúzódó harcokban.

 

A Kaiserin Elisabeth.

 

 

Az Aspern védett cirkáló.

 

          A Tiencsinből Pekingbe való, mintegy 120 km-es menetelésen kb. 20 000 főnyi szövetséges katona vett részt, míg augusztus 4-én az ellenfeleik létszáma kb. 70 000 főnyi császári katonát, és 50 - 100 000 közötti boxert tett ki. Mindamellett ezek kevés ellenállást tanúsítottak, és a szövetségesek a Tiencsintől kb. 30 km-re lévő Yangcun mellett egy kisebb ütközetben megverték őket. A legnagyobb akadályozó tényezőt a végletesen párás időjárás és a 43°C-t is elérő hőség jelentette.

 

          A nemzetközi haderő augusztus 24-én foglalta el Pekinget. Az elkeseredett harcok sok áldozatot követeltek mindkét oldalon. A Peking körüli harcokban egy gránátszilánk mellbe találta Eduard Thomann von Montalmar fregattkapitányt, a Zenta parancsnokát, akit ideiglenesen a francia Nagykövetség kertjében temettek el. Később exhumálták, majd az osztrák-magyar Nagykövetség új sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Thomannról később egy utcát neveztek el Pekingben.

 

A külföldi hadseregek díszszemléje Pekingben.

 

          Az Aspern cirkáló partraszálló osztagából hősi halált halt Pap Lajos tengerészkadét és öt tengerész. Súlyosan megsebesült báró Boyneburg és Mayer tengerészkadét, Demeter György sorhajózászlós, és további 26 matróz. Ez utóbbiak között volt a magyar Kántor, Szemenyey és Jánossy. A sebesültek közül Mayer kadét és öt matróz belehalt a sérüléseibe.

 

          A harcok még sokáig elhúzódtak Peking bevétele után, és a négy császári és királyi cirkálóról összesen 500 fő vett részt a szárazföldi összecsapásokban. Tengerészeink a Peiho folyó torkolatánál lévő Peitang erőd rohamánál vívták a leghevesebb harcaikat.

 

          A Kaiserin Elisabeth és a Zenta 1901. június 22-én kapott parancsot a hazatérésre, míg a Kaiserin und Königin Maria Theresia és az Aspern, mint állomáshajó, visszamaradt Kínában. Az 1901. október 1-én Polába visszatért Zenta cirkáló egy selyem díszlobogót kapott kitüntetésként a kínai bevetéséért.

 

 

 

 

Források:

 

Wladimir Aichelburg: Register der k.(u)k. Kriegsschiffe, Von Abbondanza bis Zrínyi

Dr. Csonkaréti Károly: Császári és királyi Hadihajók

Dr. Gáspár Ferenc: A tengerészet lovagkora

Wikipedia Free Encyclopedia